Mese, mese..

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy írok egy bejegyzést Emma tévézési szokásairól, hiszen ez is a mindennapok részét képezi.
Közeli ismerőseink tudják, hogy nálam a könyvek viszik a pálmát, és akármilyen műsor lehet a tévében, csak második lehet a képzeletbeli listán.
Nem sok mindent hoztam otthonról, de az olvasás iránti rajongásomat igen. Éppen ezért kiskora óta igyekszem Emmát is arra nevelni, hogy szeresse, tisztelje a könyveket, mert azokban aztán tényleg minden benne van.
Találtam valahol egy idézetet.Janinovszky Éva írta, mondta:

Aztán megtanultam olvasni. És megtudtam, mi a könyvek titka. Az, hogy minden bennük van. Nemcsak a tündérek, a manók, királykisasszonyok, a gonosz boszorkányok, hanem én is meg te is, örömeinkkel, gondjainkkal, vágyainkkal, bánatunkkal, benne van a jó meg a rossz, az igaz és a hamis, a természet, a világmindenség; ez mind, mind elfér a könyvekben. Nyisd ki a könyvet! Megosztja veled minden titkát." (Janikovszky Éva)

Na, ebben aztán tényleg minden benne van, ennél pontosabb megfogalmazást még nem találtam arra, hogy miért olyan nagyon jó az olvasás.Ezt a kincset igyekszem minél több emberrel megosztani, de sokan vannak, akik nem kérnek a kincsből.
Emma születése óta könyvekkel van körülvéve, szó szerint az anyatejjel szívta magába a könyvek szeretetét.
Grotteszk módon eszembe jutott a nem rendeltetés-szerű használat is, hiszen milyen jó várat lehet építeni belőlük, rájuk lehet állni, és jól szájba lehet vágni vele az anyut vagy aput, ha éppen
az van kéznél egy-egy hiszti alkalmával.

Ezektől eltekintve at hiszem jó úton járok, hiszen Emma a boltban nem édességért nyafog, hanem új könyvért, és két évesen ismeri a nyomtatott ABC nagy részét.

Mindezt azért írtam le, hogy lássátok, nem vagyok én olyan elvetemült anyuka, mikor reggel bekapcsolom Emmának a tévét, hogy anya nyugodtan reggelizzen, pakolásszon vagy éppen csak üldögéljen, és nézzen ki a fejéből úgy, hogy Emma nem csüng az ölében, karján, lábán, nyakán.....

A meséket jól megválasszuk, hogy abból is okuljon, tanuljon a gyermek.
A mostani mesék már okítanak. Számokra, betűkre, formákra, ellentétpárokra, és sok-sok hasznos dologra.
Emma kedvencei a Miki játszótere, Franklin és barátai, Kisvakond, és a Kis Vuk, no és a Kis királylány végeláthatatlan történetei.

Apa és Emma néha képesek összeveszni a tévén, én meg csak nagyokat mosolygok rajtuk. Na jóóó, 168. alkalommal már tényleg uncsi végigülni Vuk és Vahúr csatáját, de nagyon tanulságos volt felnőtt fejjel megnézni a Kisvakond egyes epizódjait.
Érdekes volt látni, hogyan jelenítik meg a születés csodáját, ide teszem Nektek, nézzétek meg Ti is, és olvassátok el a kommenteket is:
Külön figyelmet érdemel 2p 47 mp-4p 30mp közötti rész.
Frankón borítja a gólyahozzaakisbabát-elmélet -et de nem biztos, hogy ez olyan nagy probléma.Legalábbis szerintem.

Másik nagy kedvenc nálunk a Kis királylány,Emma azt is ronggyá szokta nézni. Aranyos kis mese, mindennapi eseményekkel, mint például a fürdés, hajmosás, fésülködés, a fogorvosnál vagy a fodrásznál tett látogatás. Ezzel a mesével csak annyi gondom van, hogy a kiskirálylány makacs természet,sok mondatot kezd nemakarom-mal, és Emma gyorsan utánozza, amit hall.

Innen jöhetett a következő nyakatekert mondata is, csak kicsit belezavarodott a mondókájába: Nemakaromhogyakarjamésaddoda!

Ahogy ez is:

Emma üldögél a földön, látom , nagyon el van mélázva.Nagyot sóhajt, és azt mondja:sajnos nem tudom mi legyek....(mármint ha nagy lesz)

Vagy:Anya, én nem tudok repülni, nincsen szárnyam! közben teljes kétségbeesés tükröződik a pofiján..

Pozitív viszont, hogy sok esetben éppen a mesére hivatkozvva tudom rávenni olyan dolgokra, melyeket máskülönben nem tenne meg.
Milyen aljas is vagyok, mikor így kezdem a mondatot: Pedig a kiskirálylány....

Száz szónak is egy a vége,én, mint minden másban, itt is megpróbálom megtalálni az arany középutat.
Nézhet tévét, de nem órákig, nem verekedős, agresszív meséket, hanem az ő értelmi és érzelmi szintjének megfelelőt, és a könyveket sem hagyjuk porosodni, mert nagyon jó tud lenni, mikor az ölembe kucorodik, és együtt nézzük az aktuális kedvenc könyvecskéjét, vagy újabb mondókán kacarászunk. Igen, még akkor is, amikor apa esetleg tévét nézne, vagy aludni szeretne..hehehe


Mese ide, mese oda, Emma önmaga is mesés. Mókás mondásaival, vicces fintoraival mindig felvidít minket.

Múltkor elesett, persze rohantam felvenni, mikor felállt, azt mondja:
Semmi baj anya, csak úúúgy elszédültem!
Mondanom sem kell, majdem én is leültem!

Legközelebbi eséskor:
Ne aggódj, nincsen bajom!

Apa megkérdezte Emmát, adna-e neki a Túró rudijából:
Persze apa, de ÓVATOSAN harapjál!

Továbbra is várom észrevételeiteket, hozzászólásaitokat a témához.

A legutóbbiak is nagyon tanulságosak voltak. Ezúton is hálásan köszönöm őket, sokat dobtak a hangulatomon!

Gabika, Neked!

Köszöntünk

Kati néninek boldog szülinapot kívánunk, és Feri papának pedig utólag is minden jót kívánunk névnapja alkalmából!

Emma, Tibor, Marianna

Hamarosan betoppanunk, és személyesen is átadjuk jókívánságainkat, addig küldünk még valamit, ami talán egy kicsit szebbé, és jobbá teszi a napot:

Emma és a verekedés

Ma délelőtt meglehetősen felbosszantottam magam, ezért mielőtt felrobbanok, gyorsan kiírom magamból.

Emmával vásárolni voltunk, itt, mivel gyerekrukákról volt szó, sok anyuka és sok gyerek is volt. Felbuzdult anyukák hada úgy esett neki a felhalmozott cuccnak, mintha otthon mindenkinél legalább öt gyerek szaladgálna, és minimum öt évre elegendő ruhát szeretnének itt és most megvásárolni. Mondanom sem kell, igyekeztem korán menni, hogy elkerüljem a tömeget, de így is belekerültünk a sűrűjébe. Emma velem jött, hiszen hol is hagyjam. Gyönyörűen eljátszott, mert igazi nő révén, imádja a ruhákat, cipőket. Na vajon kire hasonlít.....

Már indultunk volna hazafelé, mikor Emma összeakadt egy kisfiúval, és összekaptak egy játékon. Emma nem hagyta elvenni, a kisfiiú üvölteni kezdett. Odamentem én, és a másik anyuka is, Emma bocsánatot kért, megsimizte a kisfiút és mentünk is a dolgunkra. Pár perc múlva egy ismerős kislány is sírni kezdett. Lehet, hogy elfogult vagyok, de könny semmi, csak hang volt. Anyuka felbőszült anyatigrisként forgolódott, hogy ki bánthatta az ő kislányát, és a kislány, hova is máshova, Emmára mutatott, hogy ő bántotta. Az a baj, hogy csak 90%ban vagyok biztos abban, hogy Emma el sem mozdult a lábam mellől, nem mertem bizton állítani, hogy nem ő volt, de megkaptam érte a magamét!

Olyan bírálat ért, hogy meg kellene fognom a lányomat, mert az oviban bajok lesznek ebből, meg ha most nem tanítom meg neki, akkor később már nem fog hatni rá....stb mondá nekem ezt egy olyan anyuka, akinek a kislánya múltkor Emmát tette helyre, fellökte a kisebb gyerekeket, megtépte a hajukat....Én nem szóltam akkor egy szót sem, azt az elvet követve, hogy a gyerekek egymás között is szépen el tudják rendezni a vitáikat. Persze nem arra gondolok, hogy nyugodtan nyomják ki egymás szemét, vagy harapjanak ki a másikból egy darabot, de egy kis lökdösődéstől még nem dől össze a világ.

Lehet, hogy ettől rossz anya vagyok, és roszul nevelem a gyerekem?Nem tudom mit kellett volna tennem, mert igazából nem láttam mi is történt, és nem látta a másik anyuka sem. Vajon lehet hinni egy gyerek szavának? Többször láttam már csapkolódni Emmát, de ilyenkor mindig elmagyarázom, miért nem szabad verekedni, bocsánatot kell kérni, és meg kell simizni a bibit. Persze nekem is fáj mikor azt látom, hogy Emma kap, de nem akarom arra tanítani, hogy anya jön, és mindentől megvéd, mindent helyre tesz. Vajon ez rossz taktika?

Másik példázatos eset:

Emma Szabolccsal játszott, és Szabika szeret súlyt adni a szavainak, úgy hogy néha megtereli a másikat. Emma először csak csúnyán nézett, és azt mondta: Szabika nem szabad, fáj! Második alkalommal még mindig nem ütött vissza. Figyelmeztettem Szabi anyukáját, hogy Emma ok nélkül nem üt, de ő is kijön a béketűrésből.Éppen kimondtam, már ott is volt a pofon!

Szabolcs sírva rohant anyukájához, Emma meg hozzám. Volt bocsi, meg simi, én pedig szégyeltem magam, de anyukája nagy bölcsen mit mondott?

Semmi gond, legalább Szabolcs is megtudja, milyen az, amikor ő bánt másokat!

Szabolcs anyukáját eddig is tiszteltem, de ezek után egyenest a rajongója lettem! Olyan jó az ilyen hozzáállás!

Vajon az anya kora is befolyásolja a nevelési módszert? Mi egyidősek vagyunk, mi ezt az utat követjük. Ezen meglátásomat támasztja alá Juca nenci is.

Vasárnap pizza-partyt tartottunk, ami szerintem nagyon jól sikerült. Összeeresztettük a gyerekeket is,Báint 5éves, Emma kettő.Vígan ejtőzünk, gyerkőcök körülöttünk, amikor csatt!, aztán megint, aztán megint! Rémülten nézem mi az, kérdezem tőlük, mit csinálnak, mire a válasz: Hát verekszünk!...és rötyögnek nagyokat! Juca nenci meg csak ült tovább rendületlenül, szemét becsukva, élvezte a napsütést, csak a szája sarkából somolygott nagyokat.

Emma Timi barátnőjével is összeakad olykor. Egy pofon itt, egy csípés ott, és vígan játszanak tovább, alig lehet kirobbantani őket egymsá mellől.

Mindezek tükrében, az én gyerekem egy rosszul nevelt szörnyeteg, akit el kell zárni a közösségtől? Esetleg üssem meg, hogy többé ne harcoljon az elveiért?

Jó példa erre egy ismerős kisfiú esete, aki minden héten hagta magát péppé veretni, csak mert az anyukája az mondta, nem szabad verekedni. CSak állt, és tűrte az ütleget.

Amit itt elmondtam, az ugye két véglet, nagyon nehéz megtalálni az arany középutat. Én próbálkozom keményen, de nem hiszem, hogy van olyan szülő, aki ne állt volna még mind a két oldalon.A cséplő és a csépelt gyerek oldalán.

Itt jut eszembe egy nagyon régi eset.Milyen rég volt, de még mindig emlékszem, mennyire igazságtalanul bántak velem. Soha nem voltam rossz gyerek, verekedni meg csak az öcsémmel verekedtem rendszeresen. Aztán egy nap, azt hiszem ötödikes lehettem, unokahúgom, az öcsém miatt nekem esett, és NEKEM húzott le egyet. Lendületből vissza is adtam, és meg sem álltam, amíg csinos monokli nem díszítette a szemét. Otthon aztán jött a felbőszült anyuka és nagymami, hogy én egy szörnyeteg vagyok, és nézzék csak meg anyámék, mit műveltem szegénykével. Persze elégtételként anyám lehúzott egy nagy maflást, annak ellenére, hogy nem volt a verés híve, és a bájos rokonság elégedetten távozott.Nem árulkodtam, de később az öcsém elmondta, hogy nem én kezdtem,nem én ütöttem előre. Csak 11-12 éves voltam, de ez a tüske megmaradt bennem. Azóta persze sündisznónak is elmehetnék.........

Most, hogy így kifakadtam, márs jobban érzem magam. Ha esetleg tudtok valami okosságot mondani nekem, hozzá tudtok fűzni tippeket, jótanácsokat ebben a témában, nagyon várom őket!

Ide az oldalra, esetleg erre a címre: pemarianna@freemail.hu

Íme ő.....

Anyáknapja-1.rész

Minden kedves édesanyát köszöntünk szeretettel!


Kiemelten: Anyuinkat, Nagymamáinkat, Kati nénit!