Visszhang

Jól eltűntünk megint.Na nem azért, mert nem volt miről beszámolni, csak éppen időt nem tudtam szakítani arra, hogy leüljek, és írjak egy hosszabb beszámolót. Emma sajnos megfázott, és beteg.Csúnyán köhög, lázas is volt, most szerencsére alszik.Kicsit aggódom Emmáért, mert éjszaka kétszer olyan köhögés kapja el, hogy alig tudja abbahagyni, én meg tehetetlen vagyok. Voltunk dokinál, azt mondt a tüdeje tiszta, a torka sem vészes, de akkor miért köhög ennyire?

Már gondolkodtunk a párásításon, vagy talán allergia? Nem tudom, de holnap délelőtt megint elbaktatunk a rendelőbe.

A múltkori alkalomal, Emma félelemmel indult neki. Megkérdezte:

Anya, ugye a doktor bácsi nem bökdös meg úgy ahogy a tévében a kisbabákat?(discovery csatorna-újszülöttmentés című műsorára célzott. Nem is sejtettem, hogy ő is figyelte az adást....)

Apával felvilágosítottuk, hogy csak meghallgatja a mellkasát, és megnézi a torkát, semmi egyéb nem lesz.

A rendelőben összehaverkodott egy kislánnyal. Igazi cserfes kis manó volt. Amikor kijött, dicsekedett Emmának, mi mindent kapott a bácsitól(matrica, könyvecske, alma)

Láttam, ahogy Emmában végigszáguldott az elszántság:Ezt én is meg tudom csinálni......

Ahogy beléptünk, szófogadóan ült fel az asztalra, és kérés nélkül húzta fel a pólóját. Amint kész volt, repült a kincses asztalka felé, és mondta: Én is kérek jutalmat, mert nem sírtam! Kapott is mindent, így pozitív élménnyel távozhattunk.

Én éppen vizsgázós napjaimat éltem, fejtágítás volt, De jelentem, egész jól vettem az akadályokat.

Az elmúlt hétvégén vendégségben járt nálunk a Józsi papa,Emma nagyon örült neki, egy percre sem akarta elengedni a kezét.Néztek mesét, rajzoltak, játszottak.Papa megtanította neki a magyar kátrya lapjait, és Emma akkor kacagott a legjobban, mikor a tök lap került sorra, mert a papa úgy tanította neki, hogy: Tudod, Emma, ez olyan, mint a papa feje:Tök!!!

Egy-két héttel ezelőtt apa elhagyott minket. No nem hoszú időre, csak pár napra Németországba utazott. Nagyon hiányott nekünk, de hiánya Emmácskát nagyon megviselte. Sokat sírt az apa után. Akkor döbbentem rá, hogy mekkora biztonságot nyújt neki az apja személye. NEm lógnak sűlve-főve egymáson, de minden nap van oylan időszak, amikor csak egymással törődnek, és az esti hancúrozás sosem maradhat el.

Komolyan mondom, eddig tényleg nem vettem észre, hogy milyen rutin alakult ki ebből. Az, hogy apa nem volt velünk, kibillentette kicsilányt a lelki nyugalmából. Rossz volt hallgatni, mikor csak ült magába roskadva, és szívszaggatóan sírt az apa után. Hiába mondtam neki, hogy egy-két nap és apa újra itt lesz, alig sikerült megvígasztalnom.

Esénként, amíg ők hancúroznak,végre kiterülhetek, olvashatok,vagy pazarló módon hosszan ázhatok a zuhany alatt.Abban a pár napban erről szó sem lehetett, mert Emma még a kezem sem engedte el, vagy ha elengedett, csak azért tette, hogy lebírkózzon, megnyaggasson, és minél inkább tiltakoztam, annál jobban elemébe jött.

Jajj, aranyos volt az is, mikor indulás előtt az apával pénzügyekről tárgyaltunk, észre sem vettem, hogy Emma is figyeli, miről beszélünk.Kivárta a beszélgetés végét, aztán elkérte a perselyét, és kiborította az apjának:

-Tessék apa, én adok neked sok pénzt(elulót), és hozzál nekem gumimacit...

Hozott is neki egy vödörnyit.....

Én pedig, jó szokásomhoz mérten mérgelődhettem, hogy mindenhol cukrospapírok hevertek.

Csak halkan súgom meg, hogy egy zacskóval elrejtettem.Jó lesz az a szűkös időkben....

Zárás képpen pár kép az őszanyóról, Krisztián szülinapjáról, beszámoló legközelebb:

Ősz, miegymás

A zord hideg előtt (és után)Természetanyánk megajándékozott minket pár gyönyörű, enyhe nappal.

Igyekeztünk jól kihasználni, sokat csavarogtunk a szabadban, és készítettem pár képet a gyerkőcökről.

Jó volt látni őket, ahogy a lehullott levelekben hancúroznak, szaladgálnak.Legszívesebben én is csatlakoztam volna hozzájuk, de akkor nem készülhettek volna képek.

A jó dolog mellett mindig megjelenik a rossz is. Csütörtökön mentem Emmáért és az Óvónéni azzal fogadott, hogy baj van. Rögtön kocsonyás lett a lábam, szemem végig simogatta a kicsikémet, milyen bibi és hol van rajta,de sehol nem láttam rajta sérülést, ám Emma repült a karjaimba, és panaszolta, hogy egyik kislány megharapta.Az, aki pár hete már az ujjait is megharapta.

Kíváncsi voltam most hova, és mekkorát harapott a gyerkőc, és lelki szemeim előtt csúnya sérülések képei szaladgáltak.

A kislány ott szaladgált előttem, és bevallom, nagyon nehezemre esett visszafogni magamat, hogy ne rázzam meg.

Tudom, ezzel semmit nem oldottam meg, próbáltam megállni a racionalitás talaján, és gyorsan átfordítottam magamban a dolgot.

Higgadt maradtam,magamba zártam a kitörni készülő anyatigrist.

A baj megesett, szerencsére nem volt olyan nagy a harapás, mint amire számítottam.

Elismeréssel adózom az óvónéninek, mert nagyon jól kezelte a helyzetet:

Elém állt, közölte a dolgot, de nem akarta elárulni, melyik gyerek volt, hogy ezzel védje a őt és a szüleit is.

Nem akartam én cirkuszolni senkivel, meg Emma úgyis elárulta, de azért tartottam pozitívnak a dolgot, mert jó volt látni, hogy az óvónéni mennyire fontosnak tartja a pozitív légkört, a szülők közötti jó viszonyt, éééés, ha esetleg Emma követne el efféle galádságot, mi is számíthatnánk rájuk.

A többi anyuka hallotta mi történt, és szinte az összes felszisszent, hogy bizony az ő gyerekét is megkóstolta már az a kislány.

Úgy vélem, hamarosan lázadás fog kitörni emiatt, mert mi van akkor, ha a kislány a másik arcába, vagy nózijába harap bele?Örök jel.,..

NEm tudom, kellene-e, szabad-e valakit hibáztatni.Én elfogult módon a szülői nevelésre teszem a voksot!

Emma is harapott egy időben, de mi visszaharaptunk neki, hogy tudja, mennyire fájdalmas tud az lenni, így hamar abba maradt a dolog.

Azt mondták, egy kétéves gyerek még nem érti az ok-okozat összefüggést, de szerintem ez hülyeség.

Az én gyerekem sem zseni(bár ki tudja),de fel tudja fogni tettei következményeit.

Hallottam, hogy az anyuka sírt a kislánya viselkedése miatt, de vajon mit tesz a nevelése érdekében?

Nos, a lecke fel van adva. Várom a fejleményeket.....