Egyik reggel arra ébredtem, hogy vagy én mentem nagyon össze, vagy a szüleim ágya nőtt meg ilyen hatalmasra, mert nagyon elveszettnek éreztem magam. Egy kósza pillanatig az is eszembe jutott, hogy a forgástechnikám fejlesztése közben bizony lelöktem az Ősöket a földre, és akkor én most egyedül vagyok, és ki fog engem etetni meg babusgatni, meg minden....oáááááááááá!!
Az elmúlt hét más szempontból is emlékezetes volt: Anya szülinapját ünnepeltük. Azt mondta nekem, hogy ilyen alkalmakkor derül ki, hogy kik azok az emberek, akiknek fontosak vagyunk. Nem karácsony, nem más ünnep, hanem szülinap. Azért, mert ezt a napot csak azok jegyzik meg, akik valóban szeretnek minket. Anya sütött tortát, de én nem kaptam belőle, csak egy icurka kis kóstolót, ezért az asztalt kellett rágnom. jó kemény volt, de viszkető fogínyemnek jól esett.
Szintén ez alkalomból megint csudacsini rucit kaptam, amiben boldogan pózoltam:
Na ennek a ruhának külön története van. Egyik délután sétálni indultunk,jó sokat tekeregtünk, mert a nagyok egy fagyit is kiutaltak maguknak, és elég későn értünk haza. Anyu kiszúrta, hogy az egyik fán valami fityeg. egész óvatosan cserkészte be, mert bármi, mondom BÁRMI rejtőzhetett benne, DEEEEEE, ez a tünemény volt. Mindenkinek nagyon tetszett, csak a feladót nem tudtuk bazonosítani. Anya jó nagy bolondot csinált magából, és nem is csak egyszer,mert olyan valakinek köszönte meg, akiknek köze sem volt hozzá. (Apa persze megint röhögött a markába, és azt mondta, anyunak legalább egészséges önkritikája van...)
Környezetkímélő, csendes. Hogy lóerőkben mit produkál, nem tudom, majd az apu megmondja.
Ez a bácsi vele járja a világot, állítólag kilenc nyelven beszél.Mi is megnéztük közelről a Bogival.Anya nem jött, mert épp képes dokumentációt készített:
Én igen érdeklődve figyelem, de Bogi szerint csak a "naturális parfümje" keltette fel a figyelmemet.
És láttam egy hatalmas lábat is, és ez végképp betette nálam a nagykaput, mert nekem úgy tűnt, test nem is tartozik hozzá.brrrrr


Látjátok, milyen jó haverok vagyunk?
A minőség itt sem a legjobb, de annál értékesebb számunkra, mert ez bizony egy HÁROM GENERÁCIÓS kép. A Dédi mama nem szereti ha fényképezik, és valójában engem is csak ritkán tart az ölében, mert nehéz vagyok, de ez egyszer kivételt tett. Így a képen az Irén mami, a dédi, és én vagyok. Ugye szép? Sajnos a Dédi most nincs jól, de nagyon drukkolok neki, hogy hamar meggyógyuljon.Anya megígérte, hogy minden nap meglátogatjuk, mert nagyon örül, ha lát engem. Azt mondja, napfényt viszek neki. 
