2008. május 17., szombat


Húúú de régen engedtem a géphez az anyukámat! Na nem azért mert semmi izgi nem történt velem, sőt! elég zsúfolt hetem volt. Kezdjük azzal, hogy kedden megint oltásra kellett mennünk. Galád módon éppen a legszebb délutáni álmomból keltettek fel.
Ismét megmérték a súlyomat, 6008 gr. vagyok, 62 cm hosszú és gyönyörűűűű mint mindig.:)

Jó sokat ordítottam, hogy hagyjanak már végre békén, és a nagy kiabálás közben észre sem vettem, hogy ismét megszúrtak. De persze később.... El sem hiszitek milyen rosszul éreztem magam. Nem tudom milyen az az úthenger, pláne ha át is megy az emberen, de már hallottam ezt a szófordulatot a szüleimtől, na mindegy, vmi hasonlót érezhettem. Így néztem ki, ugye látszik..
Na nem kell annyira sajnálni, mert okos kislány vagyok és kigondoltam, mi lenne a legjobb megoldás:


Hát persze, kedvenc Anettem meglepett egy csudafincsi fürdősóval, isteni levendula illata volt. Annyira megnyugtatott és ellazított, hogy jól ki tudtam pihenni a megpróbáltatásokat

És még merje valaki azt mondani hogy uncsi az élet.


Anya véletlen feltette egy barátom képét, és most nem tudja leszedni. Jajj, de kis béna, de így legalább megismeritek őt is. Ő a Szabolcs.

Jókat sétálunk ha eljönnek nagyilátogatóba, csak az a gond, hogy ritkán jönnek. Hali Szabi! Győzködd az anyudat és gyertek.

Egyik délután különösen jó kedvem volt, és hagytam magam öltöztetni, és Anya úgy gondolta teadélutánt rendez nekünk. Meghívtam pár barátnőmet, ő az egyik kedvencem, bár kicsit magának való. Sőt, meg sem beszéltük, mégis hasonló ruciban feszítünk.Ha kicsit megszorítom, rögtön elkezdi hívni a mamát meg a papát.Ez tök muris.

Én kicsit sírdogálok és rögtön jönnek a szüleim. de azért jó fej.
Na tea az nem volt, de jó hangulat igen:Na kinek is szebb a rucija?

Persze hogy az enyém, Kati nénitől kaptam, ezért most csakis NEKI szól a kép: Ugye Kati néni nagyon imádsz ezen a képen?Hamarosan meglátogatunk, hogy jót pihenhessek a "puhádon".
Most mennem kell vacsizni, hamarosan írok megint. Ti is írhattok nekem a megjegyzésekhez. Nagyon örülnék neki. Jók legyetek, amilyen én is vagyok. Puszi, Emma



Nincsenek megjegyzések: