2008. november 5., szerda

Hogyan tegyük próbára anya türelmét?

Tegnap nagyon rosszat csináltam, és anya is nagyon mérges volt, leginkább magára. Vett nekem egy szuper szines szivacsot, hogy nagyobb élmény legyen a fürdés, és a hajmosás, amit nagyon nem szeretek. A bajok ott kezdődtek, hogy tetszett a szivacs,mert jó sok vizat ki tudtam szipákolni belőle. Anya nem érti, miért iszom a fürdővizet, mikor mindenféle finom gyümölcslével itat napközben, de talán már nem emlékszik, micsoda fílingje van ennek. Szóval, mikor kiszálltam, vittem magammal a sziacsot is, és mivel víz már nem jött belőle, elkeztem rágcsálni,és mire anya észrevette, bizony már le is nyeltem. Aztán benyúlt a számba érte, én pedig nagyot haraptam az ujjába,mert nem illik más szájában turkálni nem igaz?
Most meg betegre aggódja magát, vajon lesz-e bajom tőle.Azzal nyugtatja magát, hogy különb dolgokat is látott már viszont, és nem lesz semmi baj, mert az öccse palaszöget nyelt kiskorában, és az is kijött.

Ne tudjátok meg mennyire mérges volt. Apa a nappaliban még az ajtót is becsukta, hogy nehogy pártomat fogja,mert anya akkor totál kikattant volna, és jött volna a szokásos duma: nehogymákétségbevondanevelésielvem....blablabla..

Na persze ez csak koronázta a tegnapi napot.Reggel azzal kezdtem a napot, hogy megtaláltam a névnapi csokiját, és mivel ő nem akarta megenni, gondoltam, nem hagyom elromolni:
MMmmmmm,nagyon finom, nem is értem, miért tiltanak tőle....

Aztán pedig babataxiztattam a Tigrist, és mivel nem akart ott maradni, megpróbáltam kiszedni a szemét.Anya a tigrist nem hagyta, és én is mérges lettem, és dühömben belegázoltam a felmosóvödörbe,így még át is kellett öltözni. Aztán kénytelen voltam más elfoglaltságot keresni: a nappaliban álló asztalt!! Jó móka volt!
Utána meg lapítottam az asztal alatt, és arra gondoltam, nem ártana felhívni apát sem, kérjen nekem protekciót, mert ha anya meglátja, háború lesz:


Na látjátok, így kell ezt csinálni. Ha mindez nem lenne elég,jöhet a kaja kipancsolása, hiszti a boltban,nem alvás délután...soroljam még?

És tudjátok mi a legszebb az egészben?Egy-két pajkos mosoly, nedves puszi anyának,és már el is van felejtve a bűnöm.Este pedig teljes békében bújunk össze az elalvás előtti szopihoz.......

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

helló! tényleg nagyon édes vagy meg kedves meg bájos de akkor azt mond meg ha én ennyire jókat tudok rólad írni mért csupálod meg állandóan a hajam????? Szeretlek puszi Juc