Levél anyától

Édes Emma!

Újabb év röppent el, lám, már két éves vagy! Két éve itt vagy nekünk, igazi csodának, és igazi időmérőnek. Ahogyan növekszel, rajtad látjuk igazán, hogyan rohan velünk az idő. Immár hagyományosan, én ezzel a levéllel köszöntelek Téged, és a levél mellé ígéreteket is adok neked. Íme az első: ígérem, amíg csak élek, minden születésnapodra kapsz egy levelet Tőlem, és elmondom neked azt a sok-sok mindent, amiért büszke vagyok rád! Ez az én ajándékom Neked.

Tudom, még sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy megérts milyen ajándékkal leplek meg, de remélem, ha majd felnősz hozzájuk, akkor igazi kincsként fogsz tekinteni rájuk. Elszorult a torkom, és kissé el is érzékenyültem, mert úgy érzem, sokáig ez lesz az utolsó olyan év, amikor ezen a napon nem minden az ajándékokról, a tortáról, és a meglepetésekről szól majd. Ahogy sorra jönnek a szülinapjaid, életed kis mérföldkövei, elkezdesz majd listát adni nekünk, hogy mit szeretnél kapni, milyen tortát szeretnél, milyen bulit akarsz rendezni. De ma még mindennek tudsz örülni, és még nem érted, mennyire fontos a nap, amikor a világra jöttél.

Azzal kezdem, hogy csodás vagy!
Az elmúlt év alatt hatalmasat nőttél, és rengeteget fejlődtél. Így két évesen 86-87cm magas vagy, 12 kg, és kettő kivételével az összes fogad kibújt.

Mozgásodat tekintve, a tavalyi bizonytalan lépéseidet tökélyre fejlesztetted, és ugrándozol, szaladgálsz, rohansz, és sokszor bizony alig érlek utol, olyan ügyes vagy. Azt kell, mondjam, igazi kis buldózer vagy, sosem nézel a lábad elé, nem nézed, mi van az utadban, mindenen átgázolsz, hogy elérd a célodat, ezért néha még elhasalsz. Remélem, felnőtt korodra is megmarad az a jó tulajdonságod, hogy a kitűzött céltól semmi nem tántorít el, de azért nem fogsz mindenen átgázolni, és a lábad elé nézel, és nem fogsz elhasalni!

Eljutottam a beszéded értékeléséhez, és szinte nem találok rá szavakat. Olyan, mintha egy éjszaka alatt tanultál volna meg folyamatosan beszélni. Nem találom meg az átmenteket a gagyogásod, és az egész mondatokban való beszéd között. Szereted a meséket, a verseket, mondókákat, és unos-untalan ismételteted őket velem. Amin nagyokat szoktam mosolyogni, hogy a boltban nem édességért nyafogsz, hanem újabb mesekönyvért. Olyan nagylány vagy, hogy nem téped ki a lapokat, és csak egész ritkán rajzolsz bele. Eltettem őket, majd meglátod!

Amúgy nem csak a verseket szereted ismételni, hanem egy számomra igencsak embert, próbáló mondatot is: NEM AKAROM. Így, csupa nagybetűvel. Tudom, hogy ez már a rettegett dackorszak, amin megpróbálunk okos szóval, türelemmel és sok-sok öleléssel túljutni. Bevallom, néha nagyon nehéz ehhez tartani magamat, de ilyenkor próbálok arra gondolni, hogy nem azért rendezel jelenet (milyen mintás pelust , pólót, nadrágot,sapkát, akármit adjak rád), hogy engem bosszants, hanem ez a fejlődésed egy fontos állomása.

Sokszor én is megmakacsolom magamat, és a kisördög azt súgja, azért se engedjek neked, ne hajoljak le, és ne kezdjelek el vigasztalni és megnyugtatni, mert majd megnyugszol szépen magadtól, és ölelés helyett használjam anyáink módszerét a megnyugtatásra….
Bár még nem fogsz emlékezni rá, tudnod kell, hogy a pofon helyett az okos szót helyezem előtérbe, és csak a fenyegetésig jutok el. Olyan ügyesen lemásoltad ezt a szokásomat, hogy most is mosolyra áll a szám, ahogy eszembe jut, ahogy az én hangsúlyommal mondod a kutyának: Donna, megcsaplak!
Néha megpróbálok komoly és szigorú anyuka lenni, de olyankor pukkadozva futok a fürdőig, hogy ne lásd, rögtön elnevetem magam. Apukád milyen nagyokat tud ezen kacagni!
Persze csak akkor, ha nem az ő rovására rendetlenkedsz, és nem öntöd le a samponoddal, nem borítod rá a levest, nem vágod fejbe a kockáddal, nem szúrod ki a szemét a ceruzáddal, és még hosszan sorolhatnám.

Persze vannak esetek, mikor a mosolygás és a nevetés nem segít a nevelésedben, de azért vedd észre, mekkora erőt ad az a képesség, ha képes vagy nevetni önmagadon. Sok olyan dolgot tettél az elmúlt év során, mikor legszívesebben sírtam volna, de megláttam a helyzetben a poént, és inkább könnyesre nevettem magam. Utána higgadtan össze tudtam szedni az összetört poharat, felitattam a kiborult ételt vagy italt, felsöpörtem a szétszórt lisztet, és külön örültem, mikor mellém guggoltál, átkaroltad a nyakam, és azt mondtad: semmi baj anya. Olyan felnőttesen, olyan komolyan. A nedves kis puszid, meg végképp levett a lábamról. Hízelegni azt aztán nagyon tudsz. Olyan édesen, és meggyőzően tudod mondani: olyan szép vagy anya, úgy szeretlek, hogy én mindent elhiszek neked. Főleg, ha elbűvölően mosolyogsz is hozzá.

Neked van a legbámulatosabb mosolyod, amit valaha láttam. Belülről sugárzik, és nem csak a szád és a szemed mosolyog, hanem az egész testedből árad. De a legszebb dolog, hogy mindig találsz okot a mosolygásra. Képes vagy mosolyogni az esőn, a kutyán, a zenén, és reggel mikor felébredsz. Ezt különösen szeretem benned.
Ahogy kinyitod a kis szemedet, még benne vannak a színes álmok, és mosolyogsz anyára és mosolyogsz apára, de már mondod is: jó reggelt!

Ettől lesz valóban jó a reggel. Még akkor is ha ez a reggel nagyon korán van…..
Ezzel a mosollyal képes vagy örömöt és boldogságot okozni másnak. Látom, ahogy a fáradt boltos néni arca felragyog, ahogyan rámosolyogsz, és a postás is mosolyogva megy tovább, és elfelejtik kicsit a gondjaikat.

Te még képes vagy olyanoknak is mosolyt ajándékozni, akikről más elfordítja a szemét, mert Te drágám, még mindenhol meglátod a jót. Olyan ajándék ez, ami nem kerül semmibe, mégis kincsként őrizzük őket. Remélem, ha felnősz, akkor sem fogsz fukarkodni veled. Itt az idő, hogy példát vegyek rólad!


Ezek után kis Boszorkány, arra jutottam, jobb, ha erőmet összeszedve lehajolok hozzád, megkérdezem, mi a probléma, és megpróbállak, kimozdítani a hisztiből. Jobb ez így mind a kettőnknek, mert ellenkező esetben Te is és én is jobban begurulunk. Legutóbb képes voltál annyira sírni, hogy hánynod kellett. Még nem ismered ezt a szót, csak a hányinger érzését, és ilyenkor azt mondod, fáj a szád. Ez onnan jön, hogy 2009 szilveszterén beteg voltál. Életedben először. Nagyon lázas voltál, nagyon elesett, és minden kijött belőled. Akkor mondtad először, hogy fáj a szád és hozzam a vödröt. Édes Kicsikém. Olyan aranyos voltál. Rám néztél az ijedt kis szemeddel, belém kapaszkodtál, ölelést, biztonságot és védelmet keresve, és azt kérted: Anya segíts!

A szívem szakadt belé, hogy nem tudtam rajtad segíteni, nem vállalhattam magamra a kínodat. Csak fogtam a fejed, erősen tartottalak, és te pedig azt mondtad: Köszönöm anya. Én köszönöm Neked drágám. Köszönöm, hogy ha csak ennyivel is, de segíthettem.
Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy ma még mindenért hozzám fordulsz, tőlem várod az ölelést, a vigasztalást, a biztonságot. Az én csókjaim a legjobbak, a legdrágábbak, és minden érdek nélkül engem szeretsz a világon legjobban. Jó érzés, hogy Neked még én vagyok a világ közepe, én vagyok a legszebb és a legokosabb.
Így már előre félek attól, amikor eljön az idő, amikor már nem rám nézel minden kívánságoddal, nem tőlem várod majd, hogy átöleljelek, megvigasztaljalak, és tudom, hogy nagyon fogok szenvedni emiatt. Apukáddal már beszéltünk róla, és azt ígérte, ő ott lesz nekem, hogy átöleljen és megvigasztaljon. Szaván fogom fogni.
Nagyon nehéz lesz elengedni téged, de megígérem, hogy elengedlek majd és megadom azt a szabadságot, hogy fejlődhess, és saját magad lehess. Persze ezzel nem kell majd visszaélned, és remélem sikerül úgy felnevelnem téged, hogy tudd, mi rejlik az elengedés mögött, mert nem a sokadik bulira, és nem a randikra gondolok.

Mindezért és persze sok minden másért annyira, de annyira szeretlek, hogy néha egészen megijeszt ez az érzés. Olvastam valahol, hogy az anyák a testükön kívül hordják a szívüket, és ez így is van. Az, amit irántad érzek, képessé teszt arra, hogy mindent feláldozzak érted.
A hétköznapi dolgoktól kezdve, a kivételes dolgokig. Képes vagyok a szabadidőmet feláldozni, hogy újra felöltöztessem a babádat, noha tudom, hogy két perc múlva újra hozod, hogy fázik a baba, és képes vagyok ötödjére is otthagyni a munkát, hogy elvigyelek a bilire, noha tudom, hogy eredménytelenül jövünk vissza, és képes vagyok félre tenni az imádott könyveimet, hogy az imádott kislányomnak bekapcsoljam a kedvenc meséjét, felhúzzam a zokniját, akármi..
Ha kicsit haboznék is, itt vagy te vagy apukád, hogy az orrom alá dörgölje: azmiértfontosabbmintagyerek?.
Ezek hétköznapi dolgok, kis áldozatok, de hidd el, képes lennék bármire, ha rólad van szó. A te boldogságod láttán végtelen örömtől dobog a szívem, de a bánatod láttán, az én szívem is elfacsarodik, ezért oltalmazni foglak minden porcikámmal. És abban biztos vagyok, hogy ez mindig így lesz, akármim történjék is.

Most már kezdem érteni az én anyámat, hogy hogyan képes áldozatot hozni értünk, még akkor is, ha nem érdemeljük meg azt, és azt is értem, hogy hogyan képes aggódni értünk, noha már felnőttünk. Már képes vagyok elnézni a hibáit, képes vagyok elviselni a sértéseit, mert tudom, hogy csak a gyerek érdekében teszi. Elnézőbb lettem, mert neki háromfelé kell osztani a szeretetét.
Tudom Emmácskám, hogy nekünk is lesznek nehéz pillanataink, de remélem, egyszer te is megtanulod azt, amit Te tanítottál meg nekem az anyai szeretetről: az irántad érzett szeretetem a fény, mely utat mutat az anyaság útján.
Ugye milyen hangzatos mondat? Egyszerűen hangzik, de rengeteg dolog van mögötte.

Hosszúra nyúlik ez a levél, és hosszan tudnám még sorolni a sok-sok eseményt és élményt, amivel az elmúlt év során megajándékoztál minket. Tudnod kell, kincsként őrzöm őket.

Itt az idő, hogy képzeletbeli ajándékdobozodat kincsekkel pakoljam tele.
Rakok Neked bele: egészséget, boldogságot, optimizmust, bátorságot, kíváncsiságot, kitartást, szabadságot, és rengeteg puszit, ölelést és szeretetet.
És tudod, mibe csomagolom? Reménybe!
Azért, mert biztosan lesznek nagyszerű és rossz pillanataid, de….

”Remélem, te tele leszel jóval.
Remélem, látsz majd olyanokat, amin ledöbbensz.
Remélem, érzel olyat, amit addig még sosem éreztél.
Remélem, találkozol emberekkel, akik másként látják a világot.
Remélem, olyan életed lesz, amire majd büszke lehetsz.
De ha mégsem, remélem, lesz erőd, hogy újra elkezdd."

Szeretettel ölel: Anyukád