Áttörés

MA aztán elememben vagyok! két dicséret egy napon.Egy Emma miatt, egy miattam.MA reggel újabb bókot kaptam, hogy mennyire megváltoztam, és valósággal kivirultam az elmúlt hetekben. Olyat is kaptam, hogy mennyire irigylésre méltó az életenergiám, a vidámságom.Vááá!csak tudnák, milyen nehezemre esik ráállni a mérlegre, és szembesülni a fekete-fehér igazsággal, és küzdeni a nadrág cipzárjával, hogy beleférjek a nacimba.Minden hétfőn eltervezem, hogy nincs több nasi, nincs több pótvacsi, de mikor pozitív visszajelzést kapok, elgondolkodom, melyik képnek is akarok leginkább megfeleni. Annak ami bennem él önmagamról, vagy amilyennek a környezetem lát engem. Lehet, hogy túl magas a mérce, amit magamnak állítok? Nem tehetek róla, szörnyűnek látom magam. Ilyenkor aztán jó mélyre süllyedek az önsajnálatban.....Kövér?Sovány?Vagy csak feketén-fehéren önmagam?

A poén csak az, hogy mindegyik visszajelzést csajoktól kaptam, így duplán örültem,mert tudom, hogy így komolyan vehetem őket,és nem üres szóvirág.Azt hiszem elhiszem őket! na Bumm! Volt egy jó napom:))))

Való igaz, hogy elmúlt a pólós-melegítős-babázós időszak, hiszen Emma megnőtt, okos lett, és jól haladunk a bölcsiben.Én sem ülök naphosszat itthon, és bizony jól esik kimozdulni, még ha nem is szórakozásból áll a nap, még ha el is fáradok, még ha adódnak is nehéz helyzetek, könnyen veszem az akadályokat, mert úgy hiszem, stabil háttérországom van Emma és Apa személyében.

Emma már nem sír reggelente az elváláskor,sőt, a puszimért is úgy kell visszahúznom, szépen és jól eszik.A cicit nehezen ugyan, de elengedte. Én még nem engedtem el őt, és reggelente azért megengedem neki, hogy szippantson egyet-egyet belőle.

Nehéz is lenne nemet mondani, mikor árgus szemmel lesi a pillanatot, mikor lekerül a hálóing, és még nincs rajtam a cicibugyi. Olyankor mint egy kis villám lő ki, és tapad a keblemre.Egy kicsit ebből, egy kicsit a másikból, és ilyenkor jól indul a napja.

Anyám azt mondja, ne adjam neki egyáltalán, de azt hiszem, nem csinálok rosszat a reggeli kis örömködéssel.

Emma nem szeretett menni az oviba, mert volt egy kislány, aki nagy örömében jókorát csapott reggelente Emma fejére, vagy ahol érte.Nem csak Emmával csinálta ezt, hanem minden gyerekkel.Tudom, nem akart rosszat, de anyai szívem beleremegett, hogy az én édesem sírással/pofonnal kezdi a napot. Tudom, csúny a vagyok, és nem illik ilyet csinálni, de bizony otthonról úgy indítottam útnak, hogy ha a kislány bánt, bizony csapjál te is oda, ne hagyd magad.

Az én Okoskám rám nézett, és nagy komolyan megjegyezte, hogy nem szabad verekedni, mert az csúnya dolog.

Azért rém büszke voltam, mikor másnap reggel beléptünk, és a kislány szaladt felénk, Emma kinyújtotta a kezét, ellökte magától, és azt mondta:Nem fogsz bántani!

ÚÚÚúgy örülök, hogy megvédte magát!

MA pedig ismét hatalmas dicséretet kaptunk! Emma aludt az oviban!

Hurrá!Hurrá!Hurrá! Hát nem ügyes az én Drágám?Nagyon büszke vagyok rá.Így nem kellett letennem délután aludni.Óvónéni azt javasolta, ne is tegyem már le amikor hazaérünk, mert akkor ez fog rögzülni benne.Véleménye szerint pár nap után be fog állni az új alvási rend nála.

Most már hiszek neki, mert sokat segített, hogy leszoktunk a cicin alvásról, ötleteivel segített a beszoktatáskor, és a közösség tényleg jó hatással van az én pici lányomra.

Apa néha elkeseredik, mert amikor ő megy Emmáért, Emma gyermeki őszinteséggel kijelenti, hogy bizony ő anyát várta, nem apát.Imádott mamájának sem örült annyira, amennyire nekem szokott.

Jóó, tudom, hogy apának ez rosszul esik,de ha itthon vagyunk, gyakran keresi apa társaságát, szeret rajta lógni, játszani vele. Ez igazi kárpótlás nem?