Sírok és nevetek

Itt kornyadozom a gép előtt, míg Emma és apa békésen sziesztáznak a puha, meleg ágyikóban.

Sírni támadt kedvem, mert Emma már harmadik napja cici nélkül alszik, létezik. A keserű kence remekül beválik, sok esetben már az is elég, ha figyelmeztetem, hogy vigyázz, a cici keserű, és szegénykém már nem is próbálkozik. Azt nem mondom, hogy teljesen lemondott róla, mert továbbra is gyűrögeti, de kis hiszti után, képes elaludni. A hisztik alatt ingadozik az elhatározásom, de mire odáig jutok, hogy egyefenevigye, már mélyen alszik, én meg kissé csalódottan visszagyömöszölöm a bögyöm a helyére. Örülnöm kéne, hogy ilyen könnyen le tud válni rólam, de nekem akkor is rémesen nehéz elengednem őt.

Az oviban még mindig nem alszik, ezért az óvónéni javasolta, hogy hozzam el ebéd után a gyereket, mondván, hogy zavarja a többi gyereket, és mivel ennyire sír, bizi megutáltatom vele az óvódát.Terrrrrmészetesen nem kötelező, ez csak javaslat, és majd ha otthon megtanul aludni, akár ott is maradhat délután is gyermek.

Csak éppen az a helyzet, hogy ez nem megolható, nem kivitelezhető számomra, ugyanis sem időm, sem kedvem rászoktatni erre a luxusra. Ha nem lett volna muszáj, be sem adtam volna az oviba,mert annak a pár órának, amit ott tölt, nem látom értelmét.

Persze amikor hallom, hogy ordít a gyerek, mert nem akar ott maradni, haza akar jönni, anyával akar maradni, vérzik a szívem, de eljutottam odáig, hogy már nem állok az öklömet rágva az ajtó előtt, azt hallgatni, hogyan bömböl, hanem sarkon fordulok, és irányba vágom magam.

Jó lenne hazamenekíteni, de azt hiszem, hiába húznám az időt, úgyis csak ide jutnánk 3évesen vagy6 évesen.....

Apa azt mondja, jobb lett volna várni még fél évet, hogy akkor okosabb, értelemesebb, de nem értek egyet vele. Sajnos szokni kell az életet, örökre nem tarthatom magam mellett.

Apa a cici miatt is morci, de azt hiszem, csuda luxust biztosítottam azzal, hogy ilyen hosszú ideig szopizhatott a kis Hercegnője.

Ő persze igyekszik kompenzálni, minden földi jóval kényezteti, nincs olyan amit ne adna meg neki. Autózik vele, játszanak, olvasnak, lovacskázak, mesét néznek míg haza nem érek, de teganap azt hiszem túltett önmagán. NA mit hozott Emmának?
Legutóbb akkor volt ilyen izgatott, mikor a babakocsit szerelte összeEmmának?...

...Vagy magának?

Visszatérve az ovira, Emma elszenvedte élete első attrocitását, mert egyik kislány elég rendesen megharapta a kis ujjacskáit. Azt mondjuk nem értem, hogyan került a másik gyerkőc szájába, a baj megesett. Anyám szerint szólni kéne a kislány szüleinek, de szerintem teljesen fölösleges, mert Emma sem kisangyal. Láttam, amikor egy kiadós hiszti alkalmával szétrúgta a fél termet, és az óvónéninek is jutott az ütlegből.Javára legyen mondva, mosolyogva leszerelte Emmát, és azt mondta, nincs ezzel semmi gond, hozzá vannak szokva a dologhoz. Azt hittem Emma igazi szörnyike,de megnyugtattak, hogy két napig volt csak ilyen duli-fuli, és nem csak ő ilyen.

Pár napja összetűzésbe kerültem egy ismerősömmel, aki megalapozatlanul és meggondolatlanul azt állította, hogy "egészbólyaztbeszélihogy milyendurvaalányod". Eléggé a bögyömbe lépett vele, nehezen léptem túl rajta,(pláne az apu), de megvontam a vállam és meggyőztem magam, hogy inkább boxoló legyen, mint boxzsák, és csak az tesz ilyen felelőtlen kijelentést, aki elhamarkodottam ítél, nincs tapasztalata, és legvégül jó nagyot akar rúgni rajtam, mikor ilyen ingatag állapotban leleddzem. Bocsánatot kért ugyan, de mostanság elég érzékeny vagyok minden Emmával kapcsolatos dologra.Sorry.

Emésztgetem magam azon is, hogy míg Emma sírdogál az oviban, én jól érzem magam az új közegben, tetszik az új hely, az új imeretek, kihívások, de meg kell találnom az új önmagamat.

Apát külön megdícsérem, amiért két nőci hisztizését is jól kezeli, és van energiája mindkettőnk lelkének ápolására.Fenébe, már megint jól vizsgázott! Most aztán fel van adva a lecke!

Sajnálom, hogy ilyen lehangoló bejegyzést sikerült összehoznom, legközelebb vidámabb leszek, ígérem.