Mi-kulás

Helló mindenkinek,

a tegnapi sztorit muszáj leírnom mindenek előtt, mert még friss az élmény, magam előttt látom a szüleim arcát, hallom a rémült, ijedt hangjukat.

A történet tegnap este vette kezdetét.

Este jól bevacsiztunk, felvonultunk, hogy készüljünk a lefekvéshez.Anya elment, hogy vizet engedjen nekem a fürdéshez,én meg úgy gondoltam, a pelust nem pazaroljuk, jól telepakoltam, így van értelme a cserének. Apa messziről kiszagolta, és kiabált anyának, hogy mi a helyzet.Anya gyorsan levette, de újat nem rakott fel, mert fürdéshez ugye minek? Aztán felvett engem, hogy betegyen a kádba,és nagyokat fújjolt, hogy még most is érzi a pelus szagát.ÉÉÉÉÉÉÉÉs akkor érte a meglepi, mert én bizony megint kipakoltam. Szegény észre sem vette, hogy a pólója a karja, de még a nyaka is "anyagos" lett.Rólam már ne is beszéljük, egy iszappakolás ehhez képest....

Na de ahogy rájött, mi a bibi, éktelen rikoltozás, apa öklendezik, és azon aggódik, hogy végigpotyogott a szőnyegen is és anya nehogymá' beletaposson. Irány a fürdő, irány a csap alá, no és persze én is halálra rémültem a nagyok izgalmán, mert azt hittem valami nagy baj történt. Anya hiába kiabált apának, hogy azonnal jöjjön segíteni, mert már mindenhová jutott, de apa csak állt, és nyelte a könnyeit a sok visszafolytott "ingertől". Anya végül hősiesen, nagyokat nyelve kipucolt a kakiból, és betett a kádba, aztán rásüvöltött apára, hogy mostaztánfürdesdmegaztagyereket, és elvonult ő is fürdeni. Amikor visszajött, azt látta, hogy apa csak áll a kádam mellett, de nem ér hozzám, nem pancsol velem,ahogy szokott. Vajh minek? Oda is pottyantottam egy keveset. Vizcsere, miegymás. Anya és apa egymást okolja, de már meg-megrándul a szájuk széle.
A szőnyeg miatt kár izgulni, úgyis régi, foltos, és barna.....

Pár év múlva meg csak kacagni fognak rajta.

Ők igen, de én? Hát nem is értem miért nem hagyják nyugodtan alkotni az embert.

A környezetem felvilágosított, hogy ilyenkor decembere elején jön a Mikulás -mizéria, amikor ellepik a polcokat a Pirosruhás kertitörpe arcú csokilények. És nem csak csoki, hanem hús-vér lények is. piros ruhában, nagy fehér szakállal. Anya és Anett már múltkor megmutatta nekem az Árkádban. Én pedig tátott szájjal bámultam, ahog egy vékony kötélen mászott fel és le.

(ÓÓ, itt jut eszembe, hallottatok már az ősbizalomról?Én is így viszonyulok Anettmamimhoz. Ez úgy van, hogy ugye én most azt játszom, hogy félek azoktól, akiket ritkán látok. Anettet is jóó régen láttam.Aztán pénteken találkoztunk. Én aludtam, és amikor felébredtem, ő mosolygott rám. Én pedig ahelyett, hogy sírva fakadtam volna, mosolyogva nyújtottam felé a kezem, és másztam az ölébe. Anya csak ámult és bámult, és akkor hallotta Anettől ezt a kifejezést, ami azt takarja, hogy én bízom benne, mert ott volt amikor születtem, és ő volt az, aki először a karjaiban tartott. Jó mi?) Bár most nincs friss közös képünk, de rólunk van szó, itt ni:

Szóval Mikulás. A héten Kati néni és Feri papa is töltődni akart a pozitív energiáimból, így áthívtak minket magukhoz. Kati néni elmesélte, hogy voltak bevásárolni, és ott találkoztak ezzel a Mikulással, aki olyan elfoglalt, hogy nem jut mindenhová el, ezért külön nekem küldött velük egy kis meglepit:
Nekiestem a csomagnak, és teli volt minden finomsággal, meg könyvecske is volt benne, amit ma reggel fel is olvastam a legkedvesebb pajtásaimnak:
Később persze ismét felfedeztem Kati néniék kincses bányáját, és muszáj volt kirámolnom, hogy megnézzem, ott nem rejtőzik e pirosruhás "kertitörpe".

Azt ugyan nem találtam, de ismét megtaláltam az éneklő kutyust, meg fakanálbábot, meg más eget rengető érdekességet, például az apa ujjbábját:Nagyokat kacagtunk rajta, és eszünkbe jutott a gazdasági válság, és-láss csodát- neki is kiutaltatott egy pár új zokni.

Jól mulattunk, ám egy idő után Kati néni elkezdett ficeregni, és gyakran tekingetett kifelé, majd elunva a tekintgetést, felpattant(szó szerint, mert anya nem tudott olyan gyorsan felállni, hogy segíthessen:)), és elrobogott.Valami Copfost(nekem ezentúl parasztosan csak coffos)emlegetett, és anyával azt hittük, valamelyik szomszéd kislányról van szó, de NEM! Én kaptam új barátnőt! Újabb elsőt, életem első rongybabáját, és a pláne, hogy csudacsini rózsaszín babakocsi is dukált hozzá.

OOOOOOlyan boldogan tologattam, még videó is készült róla, amit legközelebb fel is teszünk ide,hogy ti is lássátok, milyen ügyesen sétálok vele. Pár hét, és már felnőtt segítség sem kell majd hozzá, mert az Emese is így tanlt meg járni. Tudjátok Emese(na nem a reklámból) az a kislány, akivel múltkor együtt pózoltam a harisnyás képen. Ő is szeret Kati néniék gyerekbirodalmában időzni:)

Jó kis meglepetés volt az a nap, de én is megleptem a Feri papát, aki a székről is majdnem lepottyant:Nézegettük a képeket, közben megszomjaztam, és jót húztam az üvegemből.Aztán megkérdezte, hogy elég volt Csillagom?Én pedig egy határozott, tisztán érthető NEMmel feleltem, és ittam tovább.Nagyon meglepődött, mert lemaradt arról, hogy én ilyet is tudok.

Szóval azóta a Coffos is a barátnőm, és mivel elirigyeltem a fonatait, anya nekem is készített kettőt, amit nagyon büszkén viseltem:

De várjunk csak, itt valami nem stimmel, meg kell vizgálnom....Anyaaaaaaa, ez nem is sárgaaaaaaaaa........Én is olyaaat akarok...brühühűűűűűűűűűű.

Persze az én szuper anyukám meggyőzött, hogy ez nekem sokkal jobban áll, és illik a kalapomhoz, meg a szememhez, meg a szandimhoz, meg minden, és ez így harmónikus, és copfokkal ..........vagy anélkül, neki meg apának mindenkinél gyönyörűbb vagyok:

Most akkor ennyi, de hamarosan beszámolok a Szabi látogatásáról, meg a Picúrka klub duruzsolós műsoráról. Addig is mindenkinek kellemes készülődést, ezer puszi, Emma